Gyöngyékszerek, gyöngykötött viselet-kiegészítők

Butaságom története

Butaságom története (avagy miért nem fűztem hetekig) –  Te hogyan kerüld el ezt a csapdát?

A Nemesházi Gyöngymanufaktúra Facebook-oldalán az egyik bejegyzésben megígértem, hogy elmesélem. Bár a sztori kezdete régre nyúlik vissza, igyekszem rövidre fogni. Remélem, hasznotokra válik.

Történt még 2004-ben, hogy egy reggel úgy ébredtem, hogy az egyik vállam annyira “beállt”, hogy felöltözni sem tudtam. Mondanom sem kell, hogy mennyire megijedtem. Irány az orvos, vizsgálatok, röntgen, hümmögések… Közben mindenki emelgette a karomat, tekergette a vállamat, amitől végül egészen jól rendbe is jött. Majd egy gyógytornász megtanított néhány egyszerű gyakorlatot, amivel karban lehet tartani a vállizületet. Végeztem is szorgalmasan őket, úgyhogy majd 13 év eltelt különösebb probléma nélkül.

Az idén április végén gyöngyfűző maraton volt

A Fővárosi Művelődési Házban, ahova Nagy Gyöngyi, a Gyöngyfűző Klub vezetője mindig inspiráló ötleteket hoz. Most is így történt. A több lehetőség közül ezt választottam. Természetesen – ahogy az máskor is lenni szokott – mindenki (legalább egy kicsit) másképp csinálja…

Mivel nem tudtam befejezni a saját verziómat, otthon addig nem hagyott nyugodni a dolog, amíg el nem készültem vele. Itt a végeredmény:

Teklás nyakék aszimmetrikus záródással

Teklás nyakék aszimmetrikus záródással

Ez még rendben is lett volna, de épp egy pályázatra készülve érmelegítő-kollekció is készült, szóval a szokásos válltorna napokig kimaradt. Azt mondják, okos ember a más kárán tanul, nekem nem sikerült ez a mutatvány… Csak akkor kaptam észbe, amikor reggel ismét úgy ébredtem, hogy nem tudom felemelni a karom, úgy fáj a vállam.

Nosza, gondoltam, majd jól kimozgatom… Aztán megkértem a férjem is, hogy masszírozza át, hátha az segít… Végül már gyanúba kevertem szegényt, hogy a masszírozás közben biztos eltört valami csontocskát, mert a javulás helyett tovább romlott a helyzet… Végül a pünkösdi hosszú hétvégén a Merényi Kórház sürgősségi ügyeletén kötöttem ki. Dudics Vince doktor és az osztály csapata a rengeteg várakozót – köztük engem is – jól szervezetten és empatikusan látta el. Köszönet illeti őket érte. Szerencsére kiderült, hogy törésről nincs szó, csak “szimplán” meszes a vállam. Maradt a karfelkötés, pihentetés, fájdalomcsillapítás, és amikor már jobban lettem, újból a rendszeres válltorna. Ezek után már biztosan nem fogom kihagyni.

Ne essetek bele ugyanebbe a csapdába!

Gyöngyfűzőknek különösen ajánlott, hogy megtalálják azokat a gyakorlatokat, amivel kilazíthatják elgémberedett tagjaikat, és rendszeresen végezzék is azokat.

Nem kalandtúrára gondolok.

kalandtúra

Csak ne feledkezz meg róla, hogy időről, időre felállj, és mozgasd át magad! Táncolhatsz is akár egy jó zenére egyet, vagy éppen játszhatsz az unoká(i)ddal…

mozgás

Jó ötlet, hogy amikor új fűzőszálat kezdesz, az legyen a “jel”, hogy most itt az idő egy kis mozgásra, vagy ha a telefon időzítőjét beállítod, hogy 1-2 óránként figyelmeztessen erre.

új fűzőszál

Ha kell, konzultálj szakértőkkel: testnevelő tanárral, edzővel, gyógytornásszal, esetleg szakorvossal, akik a neked legmegfelelőbb gyakorlatokra tudnak javaslatot tenni.

torna

Mindenesetre legyél előrelátóbb, mint én voltam!

Remélem, a saját butaságom története nem ismétlődik meg veletek. Kívánok mindenkinek fájdalommentes gyöngyfűzést!

Szolgálati közlemény

Ha hasznosnak találtad, a “Tetszik” gombra kattintva jelezheted, és ha van olyan ismerősöd, akit érdekelhet, használd bátran a megosztás funkciót a cikk alatt! Köszönöm.

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

«
»

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.