Gyöngyékszerek, gyöngykötött viselet-kiegészítők

Kalotaszegi gyöngyhímzés

Fontos, hogy
– időről időre kilépjünk a komfortzónánkból,
– olyan technikákkal is próbálkozzunk, amikben korábban nem szereztünk gyakorlatot,
– ne értékeljük sikertelenségként, ha elsőre nem lesz tökéletes az alkotásunk,
– újra meg újra próbálkozzunk.

kalotaszegi gyöngyhímzés hajcsaton és medálokon

Az idén harmadik alkalommal volt szerencsém részt venni a Bérczes Csilla gyöngyfűző népi iparművész, a népművészet ifjú mestere által vezetett táborban.

Az útmutatásai alapján készült apróságokon látszik, hogy „tanuló munkák”, sok-sok hibával. Mégis büszke vagyok rájuk, mert kinyitottak számomra egy olyan ajtót, amelyen belépve egy valódi kincseskamrába juthattam be. Köszönöm.
A kalotaszegi gyöngyhímzés ezekhez hasonló jellegzetes motívumait a kötények ún. kötésén lehet megfigyelni. Ez az a rész, amivel a vásznak összevarrását fedték el díszítő csík rádolgozásával.

Szolgálati közlemény:

Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, és ha van olyan ismerősöd, akit érdekelhetnek az itt szereplő információk, előre is köszönöm, ha megosztod vele.
A Nemesházi Gyöngymanufaktúra elérhető már az Instagramon is.
Kísérd figyelemmel a Pinterest-tábláinkat, érdemes.
Videóinkat megnézheted a Nemesházi Gyöngymanufaktúra YouTube-csatornáján .
Ha kérdésed van a cikkel (vagy más, gyöngyfűzős-gyöngykötős témákkal) kapcsolatban, felteheted itt, a bejegyzés végén a kapcsolati űrlap segítségével, vagy a Nemesházi Gyöngymanufaktúra Facebook-oldalán keresztül is. Ha a Facebook-oldal kedvelőjeként a “Követed” gombra kattintva kiválasztod a “Megjelenítés elsőként” opciót biztosan nem maradsz le az új blogcikkekről sem.
Ha kedvezményes ajánlatainkról sem szeretnél lemaradni, és eddig még nem tetted meg, iratkozz fel a Hírlevére!

«
»

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük