Gyöngyékszerek, gyöngykötött viselet-kiegészítők

Boldog új évet!

A hagyományok szerint az év utolsó, és a következő év első napján csupa jó dologgal kell körbevenni magunkat. Mert ami ekkor történik, az lesz egész évben. Kerülni kell tehát a veszekedést, tilos mosni, teregetni, takarítani, varrni, mert ez szerencsétlenséget hoz a házra. Ám gyöngyfűzésről nem szól a fáma…

Remélem, annak ellenére, hogy tű is kell hozzá mégsem tartozik a tiltó regula hatálya alá, mert a magam részéről a jó dolgok közé sorolom. Természetesen úgy értem, hogy egyáltalán nem bánnám, ha a következő évben is sok gyöngyfűzésben (meg persze gyöngykötésben) volna részem. Ennek érdekében a pezsgőbontás és a köszöntések után gyöngykötéssel folytatom, hogy az év első napján sőt, annak első óráiban már bebiztosítsam a sikert…

A képen az óév utolsó, Szilveszter este elkészült projektjének részlete látható. Ezzel kívánok mindenkinek BOLDOG ÚJ ÉVET!

Szolgálati közlemény:

Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, és ha van olyan ismerősöd, akit érdekelhetnek az itt szereplő információk, előre is köszönöm, ha megosztod vele.
A Nemesházi Gyöngymanufaktúra elérhető már az Instagramon is.
Kísérd figyelemmel a Pinterest-tábláinkat, érdemes.
Videóinkat megnézheted a Nemesházi Gyöngymanufaktúra YouTube-csatornáján .
Ha kérdésed van a cikkel (vagy más, gyöngyfűzős-gyöngykötős témákkal) kapcsolatban, felteheted itt, a bejegyzés végén a kapcsolati űrlap segítségével, vagy a Nemesházi Gyöngymanufaktúra Facebook-oldalán keresztül is. Ha a Facebook-oldal kedvelőjeként a “Követed” gombra kattintva kiválasztod a “Megjelenítés elsőként” opciót biztosan nem maradsz le az új blogcikkekről sem.
Ha kedvezményes ajánlatainkról sem szeretnél lemaradni, és eddig még nem tetted meg, iratkozz fel a Hírlevére!

«
»

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük