Károsanyag-kibocsátás
Hallgatom a rádiót, miközben kötök. Azt mondja a hírolvasó:
„A Global Footprint Network adatai szerint az emberiség természeti erőforrások iránti igénye és a károsanyag-kibocsátás idén augusztus 1-jén lépi át azt a szintet, amit a Föld egy éven belül még újra tud termelni, illetve el tud nyelni. Ez a dátum egy jelképes nap: ezt követően a fogyasztásunk már az ökoszisztéma rovására megy, és jól mutatja, hogy az emberi tevékenység mekkora nyomást helyez a természetre.”
A The Guardian tegnapi cikke szerint 1970-ben ez a nap még december 29-dikére esett, azóta minden évben egyre korábban használtuk fel az „éves keretünket”.
Arra hiába várunk, hogy majd „mások visszafogják a fogyasztásukat” mindannyiunk javára. Minden egyes embernek el kell gondolkodnia, hogy saját maga hogyan és mit tehet annak érdekében, hogy amikor gyerekeinkre, unokáinkra hagyjuk bolygónkat, az legalább olyan állapotban legyen, ahogyan mi kaptuk örökül szüleinktől, nagyszüleinktől.

A kép forrása: overshootday.org
Többek között ezért is ragaszkodom a természetes alapanyagok használatához a munkámban. Ezért is tartom fontosnak, hogy újból elterjesszek egy olyan viselet-kiegészítőt (az érmelegítőt), ami a hőérzetünk befolyásolásával alacsonyabb hőmérséklet mellett is jó közérzetet biztosít. ezzel is csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat.
Azt gondolom, ideje újra használatba venni elődeink bölcs életvitelének apró trükkjeit, minden lehetséges módon csökkentve a károsanyag-kibocsátás pusztító hatásait!
Ti mit tesztek a Föld megújulóképességének védelmében?
Hozzászólásban osszátok meg egymással (és, persze velem is) az ötleteiteket!
Szolgálati közlemény:
Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, és ha van olyan ismerősöd, akit érdekelhetnek az itt szereplő információk, előre is köszönöm, ha megosztod vele.
A Nemesházi Gyöngymanufaktúra elérhető már az Instagramon is.
Kísérd figyelemmel a Pinterest-tábláinkat, érdemes.
Videóinkat megnézheted a Nemesházi Gyöngymanufaktúra YouTube-csatornáján .
Ha kérdésed van a cikkel (vagy más, gyöngyfűzős-gyöngykötős témákkal) kapcsolatban, felteheted itt, a bejegyzés végén a kapcsolati űrlap segítségével, vagy a Nemesházi Gyöngymanufaktúra Facebook-oldalán keresztül is. Ha a Facebook-oldal kedvelőjeként a “Követed” gombra kattintva kiválasztod a “Megjelenítés elsőként” opciót biztosan nem maradsz le az új blogcikkekről sem.
Ha kedvezményes ajánlatainkról sem szeretnél lemaradni, és eddig még nem tetted meg, iratkozz fel a Hírlevére!